Egy képzeletbeli, de igaz tényeken alapuló beszélgetés következik, az ügyeletről.
– Mi a panasza?
– Rettenetesen fáj a mutatóujjam. – mutatom is, és ezer szerencse, hogy nem a szomszédja sérült meg.
– Mi történt magával? Elesett, megégette magát?
– Semmi ilyesmi, Doktor úr. Megharapott egy kecske.
A megrökönyödött orvos tudtára adom, hogy a kecskéket igen bonyolult etetni, mert nem túl precízen veszik ki füvet az ember kezéből, így aztán kész a baj. Nem elég, hogy a gazda mérgesen rohant ki a házból, mert az egyik bak nagy igyekezetében vagy éhségében átugrott a villanypásztoron, át a gidáknak fenntartott szektorba, mire én gyorsan elinaltam, utánam a kecske, utána meg a gazda… Most még a kezem is. Először még nem is fájt, csak a nagy rohanásban kezdett lüktetni.
– Beteget, elmondása szerint ma délután megharapta egy kecske. – diktálja az orvos, és ezer szerencse (Nr. 2), hogy az adatvédelmi biztos nem engedte, hogy minden szakrendelésen lássanak minden kórelőzményt. A dodgemmel elszenvedett karambolozás és az óvatlan aratás (szandálban mentem, hát ki tudta előre, hogy a búza vág?) maradjon csak a betegéletutam rejtett ösvénye. A seprűvel akarta a foxi szájából kivenni a sündisznót nemkülönben.
– De mégis mit csináljak magával? -faggat tovább szegény, és nyilvánvalóan átpörgeti magában, hogy esküje vonatkozik-e a kecskeharapottak ellátására is.
– Doktor úr, én csak azért jöttem el, mert amikor Anyukámat megharapta egy róka, kapott tetanuszoltást.
– Maguknak cirkusza van vagy állatkertje?
– Néha az előbbi, bárcsak az utóbbi, de a róka a rádióban volt.
Mivel a doktor lázasan kezdi keresgélni a pszichiátria mellékét, kénytelen vagyok elmesélni, hogy Anyukámat fiatalabb korában megharapta egy róka. A rádióban. Nem, nem a stúdióban. Egy régi készülékben. Oda bújt el. Nem Anyu. Mert a Nagypapám találta az erdőben. A rókát. Sérülten. Hazavitte. És a róka bebújt a javítás alatt álló, kibelezett rádióba. Anyu pedig ki akarta csalogatni. Tetanusz lett a vége, meg hasizomgörcs az ügyeleten.
Az én dokim is kezd meglágyulni. Nézegeti a sebet.
– Nagyon fáj?
– Nem jobban, mint amikor két hete összefejeltem egy szamárral egy nemzetközi konferencia szünetében. De rá sem tudok haragudni, féltékeny volt arra a tucat kutyára, akik folyton engem követtek, még több fülvakargatást követelve.
– Menjen haza, és lottózzon, aztán ha nyer, nyisson egy “utóbbit”. Csak ígérje meg: semmi tigris, se krokodil!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: