Mintafoxi

Arról a kutyáról lesz szó, aki az ötletet adta a foxisodáshoz. Ugyanis a szülőhelyem kertvárosi övezetében lakik egy foxi, akit mindig meglátogatunk, ha sétálni megyünk Anyuval. Régebben, amikor még csak formálódott a terv, hogy legyen újra kutyánk, rendszeresen megcsodáltuk Foxi Maxit.

Puha foxi(maxi)orr

Foxi Maxi, mint azóta kiderült, nem éppen a leginkább prototipikus példánya a foxterrierek halmazának. Ugyanis nyugodt. Ugyanis tud ülni. Szépen, egy helyben. Még sétálni is tud, és nem húz. Egyszer láttam, amikor a Mamija lesétált vele a buszmegállóhoz, hogy Foxi Maxi úgy kel át a forgalmas úton (pórázon, persze, és szépen lábnál), hogy maga is körülnéz.

Ezért, meg a kedvessége, pajkossága miatt tetszett meg nekünk annyira. Már messziről üdvözöl, csóvál bármilyen bizalomgerjesztő idegennek. Ezzel hamar elbűvöl mindenkit, aki egy picit is szeret/képes rámosolyogni egy kutyára. Minket, naiv nőszemélyeket, nem sokáig kellett puhítania. Minket, akik azt hitték, ilyen a foxi. Hogy milyen is az ember gondolkodása, arra jó példa ez az eset. Anyunak volt már fáramászó foxterriere, én meg, ugye, ordítottam már le agresszív foxit idióta gazdástul, de ezeket az emlékeket jótékony homály fedhette, amikor is elhatároztuk:

Legyen foxink, mert ők olyan nyugodt és szeretetreméltó kutyák!

Hogy nem szakadt ránk a csillár, az csak annak köszönhető, hogy a döntést nyáron, a szabad ég alatt hoztuk meg. 🙂 Nyilván nem voltunk ennyire naivak, csak valószínűleg titkon azt reméltük, a miénk is olyan lesz, mint Foxi Maxi.

Hát, nem olyan lett! Mármint Zserbónak is sötét színű a fejecskéje (bár most szőkül), a teste fehér, rajta fekete foltocskákkal (pontosabban egy Mickey egérrel). De Zserbó jóval nagyobb. És…izgágább, vagy ezer százalékkal. Ez tehát nem jött be. 🙂 Nem ül meg a fenekén, ha a maratont is futotta le előzetesen, nem sétál szépen…de egyetlen mintafoxira sem cserélném le! Meg aztán, végülis Zserbó a mintafoxi, ha azt vesszük, hogy ez a fajta egy perpetuum mobile. Ennek, persze, különféle következményei vannak. Ma sikerült kétszer összefejelnünk, egyszer pedig a térdkalácsomnak ugrott neki, mert sietős dolga akadt, és belógtam az útvonalába. De én ennek örülök. Már nem annak, hogy hétrét görnyedtem a fájdalomtól. 🙂

Hanem annak, hogyan Zserbó az ütközésre reagált. Ugyanis amiben az én Disney mintás Maxi Foxim talán még le is körözi Foxi Maxit, az a hatalmas szíve. Bocikám ahogy észlelte, hogy nem ugrottam utána a soron következő bokorba, mert a térdem nem vitt, visszaszaladt hozzám, és adott egy gyógypuszit. Élénken csóvált azzal a rövidre vágott farkincájával (gazdielőd, ezt miért?), aminek a végén olyan hosszú a szőr, hogy be lehetne fonni. (Így hagytuk, ez a védjegye.) Mivel a kis Órarugógerincű Felpattanó rendszeresen orrba csóvál a kis szőrzászlóval, egyből jó kedvre derített most is, és volt-nincs térdfájdalom. 

Puha zserbóorr

Ez a kis epizód is megmutatja, hogy bár nem azt kaptuk, amit vártunk, egy csupaszív szeretetgombóc érkezett a házhoz. Aki akaratos, szelektív a hallása, szeleburdi, de nagyon komoly is tud lenni. Meg főleg: ő Anyuci Pici Foxikája! Gyorsan adok is neki egy jóéjtpuszit. Csak nehogy összefejelés legyen a vége!