Állataim és egyéb családtagok

Itt az idő, hogy ismét szó essen a Pécsi Mentőkutyás Egyesületről, főleg, hogy mozgalmas hétvégén vannak (remélem, mondhatom, hogy vagyunk) túl. Ugyanis a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület tagjai látogattak el Pécsre, akik tréninget tartottak tréningből. Azaz bemutatták, hogyan lehet még hatékonyabban tanítani a kutyákat a keresésre, milyen apró fogásokkal lehet még biztosabban beépíteni bizonyos… Tovább »

Sok idő telt el, mióta legutóbb itt jártam. Most végigolvastam egy sor bejegyzést, és olyan, mintha ezer éve történtek volna azok az események. Mennyi minden változott! Hogy jó vagy rossz irányban, nem tudom. Hiszek benne, hogy a veszteségeinkből is lehet tanulni, és ha valaki eltűnik az életünkből, annak oka van. Akkor és ott jelen kellett… Tovább »

Nem vagyok az a fajta gazdi, aki kisgyereknek nézve a kutyáját, kisfiús vagy netán pasis cuccokba öltöztetné őt. Ha lány kutyám lenne, rajta sem lenne semmi fidres-fodros, flitteres rózsaszín csoda. Látásból ismerek egy nőt, aki mindig összeöltözik a francia bulldogjával: na, az lehet ám a nagy fáradság, reggel összehangolni a ruhatárat. Felőlem nyugodtan, de attól… Tovább »

R-nak, akit alig ismerek, de köszönöm a beszélgetést. Valahogyan úgy hozza az élet, hogy mostanában a tanítványaimból lesznek barátok, beszélgetőtársak, lélekvidámítók, okosítók. Egy ilyen, tanórának indult, de valami annál talán tanulságosabb dologba átalakuló beszélgetés során rájöttem valamire: vannak emberek, akik hasonlatosak a kutyákhoz. Persze, a kétlábú tollatlan állat sosem lehet olyannyira önzéstől mentes, örökké jóindulatú,… Tovább »

Újra ugyanaz. Ócska slágereket üvöltető bulizók, akiknek bizonyára annyira sivár lehet az életük, annyira pocsék a munkájuk, hogy a hétköznapokban már csak arra fenik a fogukat, mikor tombolhatják ki magukat. Lehetőleg annak a kárára, aki még a nehézségben is inkább a lehetőséget látja; akinek talán ugyanannyira sok macera volna az életében, csak éppen képes emiatt… Tovább »

You will never forget Lisbon, hirdeti egy városnézős buszocska. Ez így van, főleg, ha nem szervezett úton fedezzük fel. Lisszabont imádni és utálni lehet, vagy és vagy, és egyszerre a kettőt. Ötödik lisszaboni utamon, hetedik portugáliain, amiből ez a második idén, csak az imádni jött össze. És ez így van jól. Lisszabon fényes, színes, rengeteg… Tovább »

Amikor egy nap már magától is nehéz, az állatok mindig tudják fokozni a hangulatot. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen egy házigalamb üldögél a fűtéscsövön, én túl vagyok három órányi kergetőzésen, a lakás átrendezésén, három partvis bevetésén, a lakás egy részének fertőtlenítésén, egy lábon kihordott idegösszeroppanáson… és momentán tele a hócipőm minden állattal. Az egész… Tovább »

Egy kutyás fórumon hirdetés: péntekre kutya kell. Legyen kicsi, kislány, és persze, legyen róla kép. Idős szülőknek, kell, és kész. A megütközött kommentelők megnyugtatására válasz: ha majd…, akkor az illetőnél fog lakni a kutya. Világos. Valaki megkérdezte, miért éppen kislányt. Én azt kérdezem, miért éppen kutyát. A piacon az elemes plüssmajom most akciósan csak egy… Tovább »

Avagy hogyan szabadítsuk rá az egész Vadásztársaságot, élén a legendás Vadásszal, egy könyvtárosnénire. Szép novemberi nap, a hőmérséklet 15 fok lehet. Ideális sétaidő embernek, kánikula a PRT-nek. Spy mellettünk baktat, néha ellenőriz egy pocokjáratot, megszagol egy lehullott almát, de nem túl élénk. Megfigyeltem, hogy az útvonal egy pontján a terrier mindig átvált nyúlba, és onnantól… Tovább »

Filmkritika még úgysem volt itt, és egyébként is rendhagyó műfaj a meg nem nézett filmek kritikája. De azt hiszem, a trailer éppen elég, mindent láttam. Nagy várakozással tekintettem a Kis kedvencek titkos élete című film elébe. Végülis van benne egy cuki foxiféleség, Max, aki miatt végre volt valami öröm a bolti pénztárnál várakozásban. Ugyanis az… Tovább »