Farkas vagyok?

 

Követem csapatom? Ti követitek? És fel szoktátok tenni a kérdést, hogy miért? Vagy a falkavezér jelére ti is megindultok, nem is nézve a távolba, hogy mégis merre tarthat? Néha azért el-elkalandoztok a társaitok mellől, vagy szorosan a nyomukban haladtok? És legfőképpen: mi vezérel titeket az egyik vagy a másik út felé? Bátrak vagytok kilépni a falkából? Vagy igazán jó ott? Mert az csodás. Félelemből maradtok a társak között? Az nem jó, de hiszen emberek vagyunk. Emberek vagyunk; társas lények, akik ugyanúgy falkákba tömörülnek, mint a farkasok, csak éppen e falkákat manapság máshogy nevezzük: például klubnak vagy munkahelyi kollektívának.

 

Veszélyes ez a metafora, tudom. Buta falkának tartanám azokat, akik bármilyen formában is egy csoporthoz tartoznak, ostoba báboknak minősíteném azokat, akik követnek egy közösséget? Semmi esetre sem. Valahova tartozni jó, valahova tartozni kell.

 

Gyakran rásütik az introvertáltakra, hogy félnek az emberektől, atiszocok, ünneprontók. Én olyan introvertált vagyok, aki két perc alatt ismerkedik meg akárkivel, aki ezerszer mosolygott már vadidegenek arcába az utcán, akin önkénteskedése alatt gyerekek tucatjai csüngtek, és akinek nem okoz nagyobb megrázkódtatást sok ember előtt beszélni. Csak éppen megválogatom, hogy milyen célért vagyok a falka tagja. Önmagáért? Csak a tagságért? Vagy bármilyen ügyért? Hiszem, hogy az ügy az, ami embereket összekovácsolhat, és nem pusztán az, hogy egyszerre vannak egy helyen. Az ügy pedig nem csak munka, feladat lehet. Lehet bármilyen közös cél, tevékenység, akármi.

 

Nem is olyan régen még lelkesen írtam egy “falkáról”, egy egyesületről, amelyhez tartozni igazán jó volt. Amennyire az időm engedte, segítettem a közös célért: sajátomnak éreztem a feladatokat, nagyon összpontosítottam, hogy hibátlanul végezzem a dolgomat az erdei gyakorlatok sikere érdekében. Jó volt közösen lazítani, röhögni akár saját magunkon is, jó volt tőlem különböző gondolkodású emberekkel megismerkedni, akiktől sokat tanultam. Később földrajzi értelemben elsodródtam a “falkámtól”, de más értelemben is. Amikor ugyanis olyat kellett volna tennem a közösség érdekében, amivel nem tudok azonosulni, szépen és békésen elváltak útjaink. A távolból követem őket, és azt kívánom, mindig a helyes utakon járjanak.

 

Ki a közösségi lény? Szerintem a mai embernek kettős a problémája a csoporthoz tartozás terén. Egyfelől falkákba verődve rajongunk és fogyasztunk, másfelől pedig nehezen mozdulunk együtt, ha legény kell a gátra. Az én szememben közösségi lény elsősorban az, aki a tennivalók között vagy a bajban tart a társaival. Az, aki nem maradozik le, ha dolog van; és nem az, aki elsőként rohan vonyítani a rokonokkal, és nem az, aki ahol csak lehet, ott fal.