Képzeld el, Kedves Olvasóm, hogy éppen gyanútlanul sétálsz az erdőben a Kalauzoddal 😉 , majd a semmiből feltűnik egy kutya. Egy kicsi, puha, fürtös, kissé sáros, eléggé nyüszögő kutya. Nyakörvvel. Póráz sehol, póráz végén gazdi sehol. Mit lehet ilyenkor tenni? Először is a kulcstartó lógattyúdnak végre több dicsőség is jut, mint az, hogy a segítségével javítasz a női táskában való kulcskeresés nemzetközi szintidején. Egy picivel. Lógattyú az ebre fel, így aztán folytatódhat a túra, ami alatt már szorgosan elkezded szervezni a chipolvasást, és árasztod el a találtkutyás fórumokat az eb fotójával. Meg elképzeled, milyen lehetne az élet vele, hisz olyan kis megadóan utazik a karodban (jaj, ezen a nyirkos talajon ne hagyjuk, hogy szegény a picuri lábacskáival lépegessen!). A lépteid ritmusára egyre laposabbakat pislog azokkal az édes kis szempilláival, és a nyakadat csiklandozza a kis schnautzeres szemöldöke. Kalauzod még bemutatja nagyszerű eltévedési, susnyában átvágási, majd szintidőn belüli visszakeveredési tudományát. (Szintidő=ha nem találja meg a megfelelő utat a civilizációba 45 percen belül, akkor te kapcsolhatsz GPS-t. Téged jó kislánynak neveltek, már akkor kapcsolnál, amikor az első, kissé lekopó turistajelzést meglátod, elvégre nem árt, ha ellenőrzöd, hol vagy. Ezért is tartasz Lelazulási Kalauzt.)
Mi lett volna, ha pitbullt találunk?
A bolyongásban a bicepszed kezd bedurranni (úgyis emberemlékezet óta nem jártál hot ironon), a kutya az update-elt jellemzése alapján kicsit sem aprócska. De legalább nem pitbull jött velünk szembe. No meg nem vaddisznó. Bár egy vadkant nem ölelgetnék ilyen lelkesen, legfeljebb ő engem. A törpe snaci-drótostaccser-valamiterrier és a jó ég tudja minek a keveréke immár ólomnehéz, de legalább élvezi a kilátást. És kicsikét büdöske. Viszont úgy kapaszkodik a karodba, hogy legszívesebben örökre így maradnál. Lehetőleg nem itt, a semmi közepén, ahol még az eső is esik, és sehol egy kilátó, de így, a karodon ezzel a kis lélekkel, úgy mindenképpen.
No de egyszer csak megvan a megfelelő ösvény, amikor is…lépnél át egy kidőlt fatörzset, és hupsz, a kutya kereket old. Szólongatod, de hát neve sincs. Illetve Kalauzod a Bogyót javasolta, te a fekete színe miatt eláfonyásítod. Na de Áfonya nem tudja, hogy Áfonya, így csak szalad, te meg utána a csúszós talajon. Valószínűleg megdöntöd a tájfutás egyéni világcsúcsát rövidtávon, amikor feltűnik egy túrázó házaspár, a hölgy kezében a lógattyúd, végén pedig a szökevény, a továbbiakban és sajnos már nem sokáig Áfonya. A hölgy reflexei beillenének egy CIA-ügynökének, jó érzékkel vetődött, és utána majdnem én is. Innen már csak egy vadiúj buszra kell felszállni (még jó, hogy kevesen vannak, a sofőr aranyos, és hogy vettél gyűjtőjegyet, mert Áfinak is kell lyukasztani. Kettőt is, mert át kell szállni, és a második buszon természetesen kifogunk egy kutyára allergiás hölgyet.
Az út innentől sima, a bicepszed maradék izomtónusával hazaviszed a kis szökevényt, aki újra meglep. Ismeri a kapuszabályt, illedelmesen lecsücsül az ajtóban, és sehogy sem érti, hogyan lehet, hogy akkor most mégis bejuthat egy előszobába. Ott pedig angolkisasszonyokat (ja, mert lányka) megszégyenítően lecsücsül, és várja a továbbiakat. A továbbiak egy tál víz és egy szelet sonka formájában érkeznek (ne etessünk egyszerre sokat egy talált kutyával, mert ha sok ideje kóborol, akkor baja lehet belőle! -a sonka pedig nem a legjobb választás, de csak humán táplálkozásra vagyok berendezkedve). Áfonya elfekszik, míg én elköltöm kései ebédemet. Majd amikor kicsit felélénkül, megragad egy ruhakefét, és játszani kezdene vele, de paramami akcióba lendül, kiszedem a szájából. Hagyja. A zoknimat is elcsórja: ellenkezés nélkül kiszedhető a szájából. Papírzsepi detto. Ez a kutya nem agresszív! Nem akaratos! (Látszik, hogy nem én neveltem. 😀 )
Vérebet egyszerűen
Áfonyát a biztonság kedvéért elhatárolom a konyhától, és azt csak némi bútormozgatással tudom megtenni. Igen ám, de egy éles darab letörik valahonnan, és Áfi egyenesen arra szimatol. Hujjaj, odaugrom, és letakarom a kezemmel az éles tárgyat. Ekkor éles fájdalom nyilall belém, és elkezd ömleni a vérem. Áfi megérzi, hogy baj van, és kíváncsiskodni kezd. Így aztán húsz másodperc alatt vérebet gyártok a kiskutyából. Egyik kezemmel magamat részesítem elsősegélyben, a kiömlött vérem látványára kerítek magamnak repülősót, kötés megvan (papírzsepi formájában, amit Áfi cincált az előbb, fő a higiénia), másik kezemmel kapkodom a telefont, mert bizony előkerült a gazdi. Aki pár napja hozta ki a kuttyot a menhelyről, és naiv módon egyből póráz nélkül sétáltatta az ebet egy szagnyomokkal teli erdei ösvényen. Az vesse rá az első követ, aki még nem volt meggondolatlan életében, de az, ha kérhetem, egy kisebb péklapátot is mellékeljen.
Élj sokáig és boldogan, Gazdis Áfonya (becsületes nevén Kajla, de nem bánom, ha Kalauzommal keresztanyáid lehetünk)! Köszönöm, hogy megismerhettelek, és hogy egy kis Lelket hurcolhattam magammal. Aprócska létedre életet hoztál hozzám.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: