Viszlát!

Viszlát!
Elköszönök Tőletek, kedves ismert és ismeretlen Olvasóim. Mivel nem szoktam végleges döntéseket hozni, furcsa leírni, de nem folytatom ezt a blogot. A vidám, szomorú, bosszús történeteknek, a családtagként számon tartott állatoknak köszönhetően sok kedves embert ismertem meg. Olyan is van, aki a blog miatt lépett velem kapcsolatba, és szépen megszerettetett velem egy újabb kutyafajtát. A westie-bogarat Éva ültette a fülembe. Végtelenül hálás vagyok a terrierterápiás közösségnek, hogy jó szívvel fogadták a „betolakodót”, és köszönöm Áginak, hogy mindig fűzött pár mondatot az írásokhoz, amelyekkel megragadta a lényeget az ő kivételes stílusában. Tudom, hogy néhány, hallgatómból lett barátféle is olvasott: például Julcsi és Anna. És még ki tudja, kik.
Állítólag az indiánok nem engedik fényképezni magukat, mert akkor elveszne a lelkük. Talán így gondolnák azt is, ha valaki olvasná, amit leírnak? Én egészen idáig nem éreztem azt, hogy az olvasóim elcsennének egy darabot a lelkemből, hanem inkább nekem adtak sok mindent. De ma mégis úgy érzem, nem volna helyes további darabokat kiadnom. Méghozzá más érdekében. Zserbóról van szó.
Ma egy gonosz támadás érte a nyugalmunkat, amit nem részleteznék: elég legyen annyi, hogy a szomszédi rosszindulat határtalan. A notórius perlekedés kórképe lassan bekerül a pszichiátriai kódexbe, de a polgármesteri hivatalokba nehezen ér el. A részletekre egy, a városom önkormányzatának írt levélben oldalakon keresztül térek ki…remélem, elolvassák. Még nem tudom, milyen formában fogom megvédeni a kutyámat, és egyáltalán mennyire kell majd. Lehet, hogy az ügy megáll egy egyszerű levélcsatánál, de aki egy ártatlan állaton keresztül bánt meg valakit, attól ne várj jót.
Olyan ember vagyok, aki, ha kritizálják, talán először makacsul kikéri magának, de aztán csak emészti magát. Mégpedig ha állatvédelemről írok, akkor az a legfontosabb, hogy a saját állataimért mindent megtegyek. Ezt távolról sokszor nehéz. Bort inni, vizet prédikálni pedig nem fogok, még kis mértékben sem.
Nagyon fáj a szívem, jól esett írni, még jobban esett a sok kedves szó. De Zserbó ezentúl egy picit sem lesz celeb, hanem a széltől is óvott, remélem, boldog hétköznapi (de nem mindennapi) foxi.