Kakukktojás

Tegnap végre sikerült újra találkoznom a Keresztlányommal. És nálam ez sem valami vasárnapi családi ebédet jelent. 😀 Aki nem olvasta volna az egyik első bejegyzésemet, annak elmesélem: tavaly örökbe adtam egy pöttöm lánykát, aki nyafogott, hogy ő bizony jobb körülményekre hivatott. Történt ugyanis, hogy egy menhelyen beleszerettem egy kis keverék matrónába, és ő vált a könyvajánló videóm főszereplőjévé. (A videóra a városom könyvtára kért fel, és nem számítottak rá, hogy külső helyszínen forgatunk. Niki kutyával. Aki bezzeg a felvétel készítése alatt nem volt olyan nyugodt, mint pár nappal korábban, amikor egy órát sétáltattam…a karomban tartva.) A kis matróna, akit a menhely 13 évesnek tippelt, még aznap kihisztizte magát a rácsok mögül, és puha párnák közé került. Egy fiatal lány fogadta be a másik lánykája, egy most 14 éves vizsla mellé. A lánnyal az internetnek köszönhetően azóta is kapcsolatban maradtunk, és én sűrűn “szívecskéztem be” minden képet, ahol Niki-Maja kutya szerepelt. Tegnap pedig végre személyesen is tudtunk találkozni. Nem máshol, mint egy vizslapikniken.

Maja-Gazdi ugyanis már régóta el akart jutni a vizslások találkozójára, számomra pedig kutya, kutya. Ugyan a szívem csücskében a terrierek vannak, de a lényeg, hogy kutya legyen. Minden mennyiségben. És rendszeresen.

Vizslákkal eddig nem sok kapcsolatom volt. Gyönyörű fajta, de egy barátomnak, szomszédomnak sincs vizslája, így teljesen kimaradt az életemből. Persze, gyermekkoromban én is aludtam Frakk-mintás takaró alatt. 🙂 Meg persze, amennyire az időm engedi, figyelemmel kísérem Vajda vizsla sorsát. Szorítok neki nagyon, mert a kutyák terén is szemléletváltásra van szükség. Közöttük is el kell fogadni a fogyatékkal élő példányokat, akik, mint Vajda, nagyon is teljes életet élhetnek, csak egy kiskocsi kell hozzá. Meg sok türelem. A kis keresztlányom gazdijában is azt becsülöm, hogy ennyire szereti a két nyugdíjas kutyanénit, és nem zavarja egy bibircsók vagy pár ősz tincsecske a kutyapofin.

De ha már vélemény és vizsla, ez a kecses, okos, komoly arcot vágó fajta, meg kell említenem valamit. Nem leszek népszerű. Van egy Fő-vizsla, bizony, Demény. Aki számomra nem egyértelműen pozitív figura. Vagyis ő az, hiszen kutya. De a gazdijának a stílusa, bizony, nem tetszik. Nagyon jó ötletnek tartom a Gazdisodj okosan társasjátékot, de a blogban Demény és a társai sokszor túlzottan is emberi tulajdonságokat kapnak. A rosszabb fajtából, amilyen pedig egy kutya soha nem lehet. No, a coming out-nak vége. De lehet, hogy csak a terrieres nyelvhasználat más, mint a vizslás. Vajon létezik különbség a fajták gazdijai között? Létezhet foxis, németjucis vagy tacskós típus?

Vissza a vizslás piknikhez. Maja és Száni vizsla felvezetésével becserkésztük a kutyafuttatót. Amikor odaértünk a piknikezőkhöz, egy zsemleszín orrocska rohamozott meg minket. Aztán már egy csapat kutya vett minket körül. Afféle vizslamennyország. Mindegyikük odabaktatott hozzánk, én mindegyiküket megsimogattam. Milyen puha a vizslafülecske! (Maja volt a kakukktojás, egyben a legkisebb, és egyben a legnagyobb hangú. Őt nem vizslathatja meg csak úgy akárki!)

Sajnos, nem a piknik klímájára lettem kalibrálva, azaz pár perc alatt főtt a fejem, de ki tudja, hátha a jövőben még lesz alkalmam megsimogatni egy-egy puha vizslafülecskét… De azért, ugye, nem haragszotok, ha a terriereké az igazi. 😉

Fotó: “Nagyberki Zsarolta”