Ma nagyon nehéz szívvel keltem útra. Jó pár hétre hagyom ott Zserbót, mert hamarosan egy fárasztó villámlátogatás vár rám a tündércuki kopók földjén.
Meglátogatom őket, de sietek haza
Eddig, amikor elindultam, valahogy könnyű volt a lelkem. Tudtam, hogy jó helyen hagyom, hiszen Anyu remekül gondját viseli az én foximnak…ami néha nem is könnyű feladat. Zserbó minden egyes alkalommal nyafogott egy darabig, aztán beletörődött, hogy most egy időre véget ért a móka, már ami a jómagam hülyítését és a velem való kajláskodást illeti. Amikor újra találkozunk, Zserbó az első percekben tüntetőleg nem áll velem szóba, majd egyszer csak megtörik a jég, és újra az én kis drága foxim lesz.
De most nem ez történt. Tegnap szuper napom volt, mert először Kazimirkával foglalkoztam, aki bámulatosan okos és együttműködő volt a kacsaól takarításánál. Általában megijed és csapkod a szárnyaival, és felháborodik, ha a territóriumára merészkedünk, én pedig nagyon féltem a kis törékeny tollaskát. De most, hogy elmagyaráztam neki, mikor milyen művelet következik (például a citromos forgács kigereblyézése és a zöldalmás alom beszórása), nagyon nyugodtan tűrt mindent. Még akkor sem ijedt meg, ha a gereblye pár centire tőle kotorta az elhasznált kacsahátsóalávalót. Nagyon megörültem a higgadt kacsamentalitásnak, és elnézegettem a napfürdőző madárkámat.
Ezután Zserbó volt soros, aki szintén elbűvölt az éles logikájával és a figyelmével. Mindent megcsinált, amit kieszeltem a lemozgatására, majd tűnődtünk a padon, ami már elmaradhatatlan programpont. A nap remekül telt, még kecskékkel is találkoztam.
Este azonban feszültté tett valami. Sokáig rágódtam egy dolgon…naná, hogy emberi, és nem állati dolgon. Ezért is nehéz megoldani. Másnap sem voltam az igazi: el- elgondolkodtam a séta közben, amiről, mivel délelőttre időzítettük, és nem a megszokott kora délutánra, Zserbó már tudta: a Mami megint elmegy. Zserbó megindítóan komoran nézett rám a máskor olyan kajla szemecskéivel, amiket remekül kereteznek a puha, lekonyuló fülecskék. Most azonban semmi kaján vigyor, csak sok-sok fürkészés szólt nekem. Ha meg tudna szólalni, szerintem igazán jót beszélgettünk volna. Valószínűleg az emberek egyik nagy szerencsétlensége, hogy a kutyák nem tudnak beszélni. Akkor elmondanák, hogy nem kell annyit aggódni, csak szeretni és igyekezni, és akkor máris megoldódik minden. Bár beszélni nem tud, a kutya igenis nagyon okos lény. Amint igyekeztem leplezni a gondolataimat, Zserbó még inkább fürkészgetett. Zserbót nem lehet átejteni. Amikor pedig ebéd után megnyikordult az ismerős cippzár, becsukódott az ajtó, majd a bőröndkerék monoton hangja egyre halkulni kezdett, Zserbó hangos nyüszögésbe fogott. Anyu elmondta, hogy Zserbóm ezekben a percekben, amikor én a vonaton ülök, egykedvűen csücsül az ólban, és csak egy jó adag simogatás vidította fel kicsit. Tudom, holnap újra kieszel valami csínyt, ami csak a terrierek védjegye, de addig a szívem hasad meg. Hát ilyen az, amikor megszelídít, akit megszelídítettél?
Kommentek