Kíváncsi leszek, miféle állatrendszertani nevek fognak még röpködni körülöttem, de úgy tűnik, nem csak én tudok csetleni-botlani, ha valami mászó, repülő, úszó lény közelít.
Két történetem van mára, aztán egy kis szünetet tartok. Valójában nem is értem, mi kapott el, hogy ennyi bejegyzést írok, mert egyébként egy családregényt készültem papírra vetni. Úgy tűnik, az egyéb állatfajták egyelőre több témát szolgáltatnak.
Az első eset a Barátnőm főszereplésével esett meg. Sietek leszögezni, hogy úgy értem, az egyéb állatfajta egy nyúl volt. 😀 Tegnap délután ledőltem kicsit pihenni, amikor pittyent a telefonom, és Spyke-Mami megkérdezte, lenne-e kedvem egy lélekkisimító rétezéshez. Egyből felpattantam, majd konstatáltam, hogy múltkor kivételesen enyhén sárosan pakoltam el az amúgy enyhén szakadt farmeromat. Igy aztán outfit szempontjából éppen alkalmas voltam valamilyen állattal való összefutáshoz (vö. sün és a télikabát). Az öltözetem már Spy-t is vonzotta, aki az utat az ölemben töltötte a rétig. Tudjátok, milyen megtisztelő ez nekem? Minden, a kis talpacskáktól belilult centi a térdem körül, és minden, a legkülönbözőbb helyekről előhulló fehér kutyaszőr megéri, ha egy kis életke piheg türelmetlenkedik az autózás alatt.
A rét csendes volt, semmi gombaszedő szarvas vagy agancsos túrázó. (Máig vita van közöttünk, hogy kora ősszel szarvasokat láttunk vagy gombaszedőket, mert volt agancsuk is, meg világoskék zsákjuk is. Csak mondom, egyikünk már szemüveges lett közben.) 😀
Miután begyűjtöttünk egy kisebb csokor fagyöngyöt (azt most hagyjuk, hogy Spy-Mami famászó mozgáskultúrája, valamint az én áglehúzó technikám mennyiben hasonlatos egy csimpánz ügyességére, mert attól tartok, Darwin visszavonná az evolúció elméletét), no, ezután ráfordultunk a rókalyukak felé vezető útra. Csend honolt a tájon. Éppen valamin nevettünk. Ekkor… Hirtelen…
“Nyuuuusziiii, Spy, nézd csak, ott van! Nyúúúúl!” Majd azzal a lendülettel nekiiramodott. Mármint nem a PRT, hanem a Barátnőm. Spy természetesen vette az adást. Na jó, némi fáziskéséssel. De azt látni, hogy egy konszolidált természetjáró hölgy hogyan indul meg indiánokat megszégyenítő rikkantásokkal egy megrökönyödött mezei nyúl után a szivárványszínű gumicsizmájában… Felbecsülhetetlen! Abban a pillanatban sajnáltam, hogy nem ő cipelte a leszedett fagyöngyöt. Az még mekkora lett volna, ha egy csokorral a kezében spurizik fel a dombra! Na de ne legyünk telhetetlenek. Legfeljebb Spy akarta überelni a dolgot, és tudta is. De erről már szóljon az illetékes.
Én még egy bónuszt hoztam mára “kifinomult horgásztechnikák” témakörben. Történt ugyanis más is, méghozzá egy máskülönben tekintélyt parancsoló úrral. Elment horgászni (nem, nem lőtte meg). Felszerelte a horgot. Bedobta. Volna. Mert a horog fennakadt a fán. Csak harminc éve horgászik. Vagy negyven. Felmászott hát a fára. Nyilván drága a horog. A fa ága nem kilencven kilóra volt tervezve. Naná, hogy a vízbe! Igen, beleesett. Igen, télen. Igen, kisgatyában. Ment haza, tudniillik.
Hát tudok én unatkozni?
Kommentek