Ez a blog azért jött létre, mert az állati állatos kalandjaim kinőtték a korábbi blogomat (ami vicces módon olyan szupertitkosra sikerült, hogy csakis véletlenül odatévedt ismeretlenek olvasták) meg a Facebookomat. Mondjuk, nagyrészt már csak állatbarát vagy nagyon türelmes emberek maradtak az ismerőseim. 🙂 Mindent megmagyaráz, ha azt mondom: van egy foxim és egy vadkacsám (otthon, azaz a jelenlegi lakóhelyemtől igen messze) meg egy postagalambom (ott, ahol most lakom, enni jár hozzám) akik napi rendszerességgel hívják fel magukra a figyelmet. Egyelőre csak annyit mondok: sün… Szerencsére sok állatbarát, főleg kutyás barátom van. Nekik nem kell megmagyarázni, hogy szívesebben veszek jutifalit nassolnivaló helyett. Ez akkor is nagyon hasznos, amikor az utcán összefutok egy (két, három) kóbor kutyával, és le kell őket foglalni.
Még a “keresztlányom” is egy kutyamatróna, aki biztosan idősebb nálam, ha átszámoljuk a korát emberire. Etetem a madarakat, közöttük a fenti postagalambot is, aki évek óta nem akar hazamenni (én pedig már nem is keresem a gazdáját). Természetesen emberekből is szép számmal akad, aki nevetni, bosszankodni, szomorkodni vagy csodálni valót ad nekem, ezért őket sem hagyom majd ki. Jó olvasást kívánok tehát. De mivel is kezdjem?
Őket úgy találtam.
Ő belekotyogott az órámba.
Kommentek